Festmények száma: 2 835 910
Grafikák, nyomatok száma: 988 775
Szobrok, érmek száma: 75 488
Zsolnay kerámiák száma: 539
Almásy Gyula Béla 1908-1976
Életrajz
festő, grafikus, költő
Makó, 1908. október 13.– Hódmezővásárhely, 1976. augusztus 2.
[Almásy]
Rudnay Gyula képzőművészeti szabadiskolájában tanult. Rómában és Párizsban járt tanulmányúton. 1930-ban pár hónapot Budapesten töltött. 930-1942 között Makón élt. Itt Espersit János és József Attila volt rá nagy hatással. 1942-ben Hódmezővásárhelyen telepedett le haláláig. 1945 után Kurucz D. Istvánnal és Kohán Györggyel együtt komoly szerepet
játszott a vásárhelyi művészeti élet újraindításában. A művésztelep
alapítója és gondnoka (1953-1973), a mártélyi telep gondnoka, a
Vásárhelyi Őszi Tárlatok egyik kezdeményezője. A vásárhelyi festők második
generációjának meghatározó egyénisége.
1931-ben, Hódmezővásárhelyen rendezte első kiállítását . Az 1940-es években több verseskötete jelent meg. Versei a Válaszban, a
Veszprémi antológiában jelentek meg. Az 1950-es évektől rendszeresen szerepelt a vásárhelyi Őszi Tárlatokon, melyeknek egyik kezdeményezője volt. 1952-ben Brüsszelben majd 1964-ben egyéni kiállításon szerepelt a Magyar Nemzeti Galériában . Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria és a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeum gyűjteményében.
Rudnay, Tornyai, Endre Béla követője, az alföldi népi realizmus képviselője. A megőrzés festője, a realizmus talaján áll. Szűk színskálájú pasztelljeit síkban oldja meg. Nagy távlatú tájakat, ill. vásárhelyi utcákat mutat be rajtuk. A tájban rejlő monumentalitás és szűkszavúság visszaadására törekedett. Népéletképei naplószerűen részletezők.
Mesterei: Rudnay Gyula.
Díjak: 1957 - Tornyai-plakett.
Írásai
Alföldi magyarok, fametszetek, Hódmezővásárhely, 1942
Örök mécs, versek, Hódmezővásárhely, 1947.
Egyéni kiállítások
1931, 1947 • Hódmezővásárhely
1952 • Brüsszel
1954 • Hódmezővásárhely
1964 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (kat.)
1954, 1960, 1963 • Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely
1968 • Az én népem - az én világom, Tornyai Múzeum (gyűjt. kat.), Hódmezővásárhely
1969 • Városi Kiállítóterem, Makó
1973 • Hatvani Galéria, Hatvan
1991 • Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely.
Válogatott csoportos kiállítások
1947 • Postások Országos Szabadszervezete, Budapest
1954-től • Vásárhelyi Őszi Tárlatok és Dél-Alföldi Kiállítások, Szeged
1969 • Vidéki művészek kiállítása, Fészek Klub, Budapest
1970 • Az Alföld mai művészete, Berlin, Zenta (YU)
1974 • Magyar tájak, Hatvani Galéria, Hatvan
Művek közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely.
Irodalom
Gyenes T.: ~ alföldi képei, Szabad Művészet, 1954
327 Vásárhelyi vázlatkönyv, Szeged, 1958, összeáll. ~ és Szabó E.
Pogány Ö. G.: (kat., bev. tan., Budapest, 1964)
Kovács Gy.: ~ művészete, Művészet, 1968/4.
Az én népem, az én világom - ~ kiállítása (kat., bev. tan.: ~, Hódmezővásárhely, Tornyai Múzeum, 1968)
Dömötör J.: Vásárhelyi művészet, Alföld, 1971/10.
Bánszky P.: Hódmezővásárhely és a képzőművészek, Művészet, 1974/3.
Dömötör J.: A vásárhelyi tárlatok negyedszázada, Művészet, 1978/12.
Alkotások száma az adatbázisban: 0
Almásy Gyula Béla összes műve
Nincs fotó az alkotóról
Regisztráljon és keressen!
A regisztráció biztonsági megerősítéséhez: alap díjas SMS elküldése szükséges.
Eladnám a(z) Almásy Gyula Béla festményemet!
Ez nem értékbecslő szolgáltatás. Ajánlja fel megvételre Almásy Gyula Béla festményeit.
Az Ön által feltöltött festmény fotó alapján készpénz vagy aukciós értékesítési megállapodást kötünk!
Küldjön jó minőségű - lehetőleg nem mobiltelefonnal fotózott - digitális fotókat!
Konkrét vételárat a feltöltést követően telefonon egyeztetünk!










Készpénzért
megvásároljuk az alábbi magyar festők műveit: